A világ szélerőművi kapacitásainak 74 százaléka Európában van

 

 

 

 

 

 

 

2003.03.03 06:10 (AFP)

 

 

Csaknem 25 százalékkal növekedett világszerte a szélenergia felhasználása, elsősorban az uniós tagországokban létesített új szélerőművi kapacitásoknak köszönhetően - derül ki egy közelmúltban közzétette, az Európai Bizottság által finanszírozott felmérésből. Az új szélerőművi kapacitások létesítését tekintve Németország jár az élen - ismertette az AFP.

A jelentés szerint ugyanakkor, a szélerőművi kapacitáson bővülésének üteme, 2002-ben először megtorpant, ami szakértők szerint intő jel, hogy a jövőben a korábban megszokott ütem aligha lesz tartható.

Az európai közösség tagországai, élükön németországgal 74,
3 százalékban részesednek a világ szélenergia-termeléséből. A második helyen éll Észak-Amerika 16,2 százalékkal, 8,1 százalékkal Ázsia a harmadik helyezett.

A világ össz szélenergia termelése a brüsszeli megbízásra készült jelentés szerint 24,9 százalékkal bővült, az uniós országokban azonban az átlag meghaladja ezt, 34 százalék volt 2002-ben. A jelentés készítői ugyanakkor - az AFP összefoglalója szerint - jelzik, hogy az erőteljes európai bővülés ellenére, a 15 uniós tagország össz energiaszükségleténe
k még mindig csak másfél szézalékát adják a szélerőművek.

A világ teljes szélerőművi kapacitása tavaly 30,400 megawatt volt, ami önmagában mintegy 17 millió háztartás ellátásához elegendő. A 2002-es beruházások eredményeként ugyan valamivel több, mint 60
00 megawattnyi új teljesítmény létesült, ez azonban elmarad a 2001-es növekedéstől.